
Március 19. Ünnepnap lesz a hardcore rajongók számára mivel ezen a napon színpadra lép a Rise Against, az Architects és a Touché Amoré a Petőfi Csarnokban.

Március 19. Ünnepnap lesz a hardcore rajongók számára mivel ezen a napon színpadra lép a Rise Against, az Architects és a Touché Amoré a Petőfi Csarnokban.


A lipcsei progresszív dark metal zenekar nem először szerepel nálunk, hiszen már a 2005-ös Existence, majd a 2008-as Grave Human Genuine is bemutatásra került e hasábokon. Ugyan csak ehhez a két lemezük volt szerencsém, de ezek eléggé különbözőek voltak, ahogy jelen korong is más, mint az eddigiek, kicsit úgy érzem, mint ha a saját hang és arculat megtalálása nehézségekbe ütközne, pedig hallhatóan van itt kurázsi...
Nagy erőkkel készül pályafutása eddigi legkülönlegesebb koncertjére a Subscribe. A budapesti zenekar a Művészetek Palotájában lép fel június 19-én, amikor is legjobb szerzeményeiket adják majd elő áthangszerelve. Erről és egyéb érdekességről is beszélgettünk Cséry Zoltánnal, a zenekar billentyűsével.


Bár a Karácsonyt követően még jónéhány zord hónap is vár ránk a legnagyobb 2012-es nyári fesztiválokig, már most látható, hogy igazán izgalmas nyárra számíthatunk Sopronban, Zamárdiban, és természetesen az Óbudai-szigeten. A Sziget Szervezőiroda 3 világsztárt varázsol a karácsonyfa alá: már biztos, hogy jövőre a Stone Roses, Björk és Skrillex is fellép Magyarországon! És ez még csak a kezdet...